Szavazz Te is Szentendre legjobb versmondó diákjaira!

Dátum

Városi versmondó versenyünket idén „Együtt lenni jó” témában hirdettük meg. Örömmel adjuk hírül, hogy lezárultak az elődöntők, a pedagógusok kiválasztották azokat a tanulókat, akik a döntőben képviselik az iskolákat. Gratulálunk valamennyi diáknak, aki verset mondott az elődöntők során, büszkék lehettek magatokra. Köszönjük a tanítók, tanárok és a szülők együttműködését, támogatását is, akik segítették a gyerekeket abban, hogy ilyen színvonalas produkciókkal mutatkozzanak be!

A döntő ezúttal rendhagyó módon zajlik. Idén 6 iskolából összesen 46 videó érkezett be hozzánk, melyeket könyvtárunk videómegosztó csatornáján tettünk közzé. A továbbiakban a zsűri dönti el szakmai szempontok szerint, hogy ki legyen kategóriánként az első három helyezett.  A zsűri elnöke Szarvas Rita, a Móricz Zsigmond Gimnázium magyar-történelem szakos tanára, Molnár T. Eszter író, költő és Vasvári Csaba színész, rendező.

Mivel a videók a könyvtár videomegosztó csatornáján mindenki számára elérhetők, úgy döntöttünk, hogy május 9. éjfélig szavazást indítunk kategóriánként a Facebook oldalunkon, hogy eldőljön, kik lesznek a verseny közönségdíjasai! Az eredményhirdetésre május 10. -én kerül sor szintén az online csatornánkon.

Köszönjük a verseny szponzorának, a Pagony kiadónak, hogy könyvjutalmakkal támogatja rendezvényünket.

A díjakat, amint lehetőségünk lesz rá, személyesen adjuk át, hiszen mi is azt valljuk, hogy együtt lenni jó!