Élmény

Március 20. és 27. között.
Folytatódik a Mégis, kinek az egészsége? címűelőadás-sorozatunk a Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtárban!
A képen a Szentendrei rózsa (Rosa sancti-andreae) – mi más is lehetne...? A városunkban felfedezett, védett virág jól szimbolizálja következő helyismereti sétánkat. Nőnap alkalmából olyan hölgyek előtt tisztelgünk, akik valamiképpen örökre bevésték magukat városunk történetébe.
UGAR - Válogatás az elmúlt tíz évben írott versekből
A vízhiány Magyarországon is egyre nő.
A közhiedelemmel ellentétben nem vagyunk víznagyhatalom, több víz folyik ki hazánkból, mint amennyi beérkezik. Ennek több oka is van - mindenesetre a jelenlegi rossz gyakorlatnak véget kell vetni. A természetalapú vízmegtartó megoldások működnek, vannak települések, ahol már el is indultak jó gyakorlatok.
Schillinger Gyöngyvér: Rohadjon meg az összes és Nagy Gerzson: Meddig él egy anya című könyvének bemutatója.
2025-ben folytatódik Mégis, kinek az egészsége? című előadás-sorozatunk a Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtárban!
József Attiláról, a Hazám című versről.
A Ritka és Veleszületett Rendellenességgel élők Országos Szövetségének fotói.
Bősze Ádám könyvbemutatója.
Az előadás után könyvvásárlási lehetőség és dedikálás.

Szeretnéd megtudni, mit csinál például egy mentőkutyás, edző, pantomim művész, díszlettervező?
Látogass el Élő Könyvtárunkba!
Kölcsönözd ki a szakmák képviselőit és tudd meg tőlük, hogyan indultak el szakmai útjukon, mik a napi sikereik, kihívásaik.