A Csevej Immánuel 99. vendége Koltai Róbert Jászai Mari-díjas színművész, filmrendező, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja lesz.
Élmény
Könyvbemutató Patak Márta, Bazsányi Sándor, Bánki Zsolt, Kemény István, Sajó László és Wirth Imre részvételével.
Tudás
Kurzus kezdőknek és haladóknak 13-19 éves korig. A kreatív írás műhelybe olyan fiatalok jelentkezését várjuk, akiket érdekel az irodalom, szívesen olvasnak, és kipróbálnák a művészeti jellegű írást, mint alkotói folyamatot.
A 61. Közgazdász-vándorgyűlés kultúragazdasági szekciója
Szekcióelnök: Birinyi József népzenekutató, filmrendező, a KÓTA társelnöke, a Hungarikum Szövetség elnöke, az MKT Kultúragazdasági Szakosztályának elnöke
Közösség
A Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtár kettős céllal hirdette meg 2023-ban a Helytörténet és helyi közösség konferenciát.
Az asszertivitás nem csak egy kommunikációs technika, hanem egy szemléletmód, gondolkodásmód. Ezzel a szemléletmóddal hitelesek, önazonosak leszünk, könnyebben tudunk kapcsolatot teremteni, együttműködni másokkal.