Pest Megyei Könyvtárosnap

Dátum

2021. július 7-én szerdán a Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtár adott otthont a Magyar Könyvtárosok Egyesülete Pest Megyei Szervezete éves találkozójának. A szakmai napon részt vett és köszöntőt mondott Fülöp Zsolt, Szentendre polgármestere.

A könyvtárosnap egyben szakmai konferenciát is jelentett.

Először Cseppben a tenger. Társadalmi változások Pest megyében, és amit ebből a könyvtári mindennapokban érzékelünk címmel Péterfi Rita, az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum főigazgatója előadását, majd Miénk itt a tér! - avagy új könyvtári közösségi és szolgáltatási terek kialakítása és működése címmel a Gödöllői Városi Könyvtár és Információs Központból Liskáné Fóthy Zsuzsanna igazgató és Istók Anna igazgatóhelyettes prezentációját hallgathatták meg az egybegyűltek.

A program részeként Újra együtt a nagy csapat – Pest megyei könyvtáros generációk találkozója címmel Bazsóné Megyes Klára, a PEMEKSZ egykori elnöke beszélgetett az idősebb generációhoz tartozó könyvtáros kollégákkal, majd a Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtár igazgatója, Dr. Tóth Máté a júniusban megnyílt Hamvas olvasósarkot mutatta be az érdeklődőknek.

A rendezvény alkalmából elismeréseket és díjakat is átadtak. Nagy Ferenc díjban részesült Kajári Kata, a Gödöllői Városi Könyvtár és Információs Központ könyvtárosa. Megköszönték a munkáját a Magyar Könyvtáros Egyesület Pest Megyei szervezete két volt vezetőségi tagjának, Bazsóné Megyes Klárának és Jancskár Juditnak.

A Könyvtárosnapról a Szentendre TV is tudósított: