Az újévi fogadalmakról általában az jut eszünkbe, hogy szalmaláng természetűek, és gyorsan elenyésznek. Egy kis odafigyeléssel azonban ki is használhatjuk az új év kezdetét, hogy szokásainkon apró lépésekben változtatva jobbá, egészségesebbé tegyük a mindennapokat. Előadó: Huszárné Kürti Éva mentálhigiénés szakember
Online adásaink
Hogyan tehetjük sikeressé az újévi fogadalmakat?
Fenyő D. György előadása - József Attiláról, a Hazám című versről.
Fenyő D. György, az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Gimnázium vezetőtanára, szakmódszertani könyvek szerzője elemzi a legnagyobbnak tartott versek egyikét.
Muzikális bestiák
Bősze Ádám könyvbemutatója. Van-e boszorkány a Macbethen túl? Hányféle lény bukkan föl a Nibelung-tetralógiában? Míg Bősze Ádám első könyvében, a Nagy zenészek, nagy szerelmek című kötetben a zenetörténet hálószobatitkait ismerhettük meg, addig a Muzikális bestiák fókuszában a zeneirodalom különleges lényei, furcsa kreatúrái állnak.
Tverdota György irodalomtörténész előadása - József Attila Emberek című verséről
Tverdota György elemzi az Emberek című szonettet (1935). Ez a kései vers talányosan indul. Nagyon jól demonstrálható rajta, hogy közel hajolva a szöveghez nem mindent értünk, de mégis értjük az egészet. Társadalmi nézetek is összegződnek benne.
Wirth Imre: Karolina kertje
A magyar kultúra napja - könyvbemutató. Wirth Imre Karolina kertje című művéről beszélget Bánki Zsolt muzeológus könyvtárossal. ,,A név kátyú, vaddisznódagonya, omladék, szerelem - ezzel a címmel jelent meg Wirth Imre összefüggő kisprózákból álló sorozata több irodalmi lapban, köztük a kolozsvári Helikon irodalmi folyóiratban. Ma Karolina kertje címmel tartja a kezében az olvasó ezt a szövevényes regényt, amelyre rá lehet aggatni a családtörténet, emlékirat, korrajz, útirajz, prózai köntösbe bújtatott líra megnevezést."
Széchenyi Ágnes irodalomtörténész előadása - József Attila Április 11 című verséről
Széchenyi Ágnes elemzi az Április 11 című József Attila verset (1925). Ennek kapcsán az életmű több "születésnapi" verséről esik majd szó. A vers lehetőséget ad az életrajzi, családi háttér felrajzolására, néhány visszatérő motívum megmutatására. Érdekes a vers története, csak nagyon későn került elő a kézirat. És érdekes a megírás időpontja, mindössze egy-két héttel az emblematikus Tiszta szívvel című vers közelében írta József Attila.
Mezei Sándor pasztellképeinek és olajfestményeinek kiállítása
1949-ben születtem Tiszalökön. Gyermekkorom óta rajzolok és festek, fejlődésemet művésztanárok segítették. A pasztell- és az olajfestés technikája vonzott. Képeimmel egyéni és csoportos kiállításokon jelentem meg az ország több városában. A realista képek mellett történelmi témák is foglalkoztatnak, amit további képeimben szeretnék megmutatni, posztimpresszionista stílusban. A kiállítást Lukács Tibor festőművész nyitja meg. Közreműködik a Szentendrei Zeneiskola Blockflöte együttese.
Kollár–Klemencz László: Anyám tenyere
Könyvbemutató. Az Anyám tenyere a mitikus középkorban játszódik a pilisi rengetegben, a Duna-kanyarban. Főhősei: a családját elveszítő remete és a lováról leeső lány, akik az erdőben szembesülnek életük nagy titkaival és értik meg küldetésüket is.
Hygge - mentális egészség dán módra
Előadó: Horváth Judit pszichológus. Boldogság, reménység, melegség, sok-sok fény, barátságosság, otthonosság, nyugalom. Mindez a dánok évszázados orvossága a szürke őszi-téli napok, a sötétség, a nyirkos hideg, a rosszkedv, a magány ellen. Forró tea, kávé, puha takarók, olvasnivalók, halk zene. Közös filmnézés, társasjátékok együtt. Egy életmód, vagy talán életérzés. A hygge lakberendezésről: nos, ugye tudjuk, hogy a dán design világhírű? Egyszerűség, tiszta vonalak, visszafogott színek jellemzik. Három dolgot tartanak a világ legboldogabb országának lakói a legfontosabbnak: természetesség, szépség, otthonosság. Mai előadásunk tehát a hyggé-ről és jelentőségéről szól.
Molnár T. Eszter írói estje
Beszélgetőtárs: Tóth Máté
Kóka Ferenc az Élet és Irodalom hasábjain 1960-1969 között
A Kóka Ferenc (1934-1997) Munkácsy-díjas festőművész születésének 90. évfordulójára tervezett megemlékezés-sorozat jeles állomása a Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtár. A könyvbemutatón a szerző, Molnár Valéria, a Kóka Ferenc Művészeti Alapítvány kurátora és Kemény Zoltán, a könyv grafikusa beszél a könyv keletkezéséről, s válaszol a felmerülő kérdésekre. Molnár Valéria érdeklődés esetén felfedi, mi a kapcsolat a rajz és az És-ben megjelent cikk kiemelt része között. Radványi Ervin Andaxin kora című novellája - a kor bemutatásaként - Molnár Valéria előadásában hangzik el.
Hamvas Béla halálának 56. évfordulója - megemlékezés
Előadó: Molnár Szabolcs zeneesztéta.
Elhangzik Beethoven VII. szimfóniája.
A Pest Megyei Digitális Könyvtár átadója
2022-ben a szentendrei Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtár azzal a céllal kezdte el a Pest Megyei Digitális Könyvtár fejlesztését, hogy egy egységes, jól használható felületet biztosítson a vármegye digitalizált kulturális örökségének, amely kiindulásként szolgálhat egy-egy helyi vonatkozású téma felkutatásához.
Lélegezz az egészségedért
Bognár Ferenc egészségfejlesztő előadása. Vajon mekkora hatalma van a légzésnek ránk és a mindennapjainkra? Lehet-e rosszul lélegezni? Mik az összefüggések?
Köztéri művészet Szentendrén - XX-XXI. század
Török Katalin előadása
Pató Károly grafikusművész kiállításának megnyitója
Megnyitja: Feledy Balázs művészeti író. Közreműködik a Villő Énekegyüttes.
Patak Márta: Simon, a boldog pap - könyvbemutató
Beszélgetőtárs: Végső István történész
Patak Márta ,,történelmi krimije" – lenyűgöző mértékű, fejhajtásra késztető histográfiai, eszmetörténeti és szociográfiai tudást összegyűjtve – elmélyülten, a maga irodalmilag is formabontó, drámaian tagolt, filmnaplószerűen pergő jelenetezésével egyszerre vallatja a Nagy Háború utáni, zavarosnak tűnő időszak kortárs magyar társadalmának hőseit, és lépteti ugyanakkor párbeszédbe velük jelenünk éppen ebben a múltban gyökerező valóságának alakjait. Izgalmas és intenzív élménnyel megajándékozó olvasmány – mindazoknak, akiknek van merszük szembenézni saját magukkal, a saját múltjukkal.
Őrizd a szemed fényét! - vitaminokkal az éles látásért
Október a látás hónapja, így előadásunkkal mi is szeretnénk a hónaphoz csatlakozni méghozzá dietetikai szemmel! A szem egészségéért több tápanyag is közreműködik. Tóth Eszter, dietetikus előadásában a látásra ható legfontosabb vitaminokról és tápanyagokról lesz szó, azok szerepéről és forrásairól. Beszélünk többek között az A-vitaminról, az omega-3 zsírsavakról és a luteinról.
Takács-Sánta András: Világeleje
Ugye olvasnál már végre valami lelkesítőt is az ökológiai válság kapcsán?
E könyv több tucat, együtt egy nagy képet kirajzoló mikroesszéje erről a lehetőségről szól: a cselekvő remény rögös, de szép útjáról. A jó élet fogalmának átértékeléséről. Bátrakról, gyógyítókról, hősökről, prófétákról.
Azaz remélhetőleg rólad is.
Kollár Betti: Kosársuli 2.
Író-olvasó találkozó. Beszélgetőtárs: Csiki Bianka
Országos Könyvtári Napok 2024.
Bestiarium Hungaricum
Könyvbemutató és kiállítás.
Magyar Zoltán néprajzkutató, Németh Gyula és P. Szathmáry István grafikusművész beszélgetése.
Országos Könyvtári Napok 2024.
Köztéri művészet Szentendrén - XIX. század
Török Katalin előadása.
Rist Lilla: Aki nem lép egyszerre
Könyvbemutató.
Beszélgetőtárs: Horváth Judit pszichológus.
"Amikor írtam ezt a regényt, nem egyszerűen visszaálmodtam magam a múltba, hogy újra megéljem, milyen az, amikor egyre nyílik, egyre szabadabbá válik a világ. Nemcsak ennek az élménynek az eufóriáját szerettem volna újra érezni, hanem egyfajta kísérletként is tekintettem az írás folyamatára, amelyben talán magam is megérthetem és megértethetem, mitől, hogyan nyílnak meg az ajtók..."
Spiró György író estje
Spiró György az egyik legsokoldalúbb magyar író, megannyi műfajban és műnemben alkot a kisepikától a nagyregényeken át a megkerülhetetlen drámákig. És akkor még nem beszéltünk az esszéista, kritikus Spiró Györgyről. Mi alapján találja meg egy-egy téma a megfelelő műfajt? Milyen belső átjárók vannak az életművén belül? Mit jelent a történelem egy szépíró számára? Néhány olyan kérdés, amely szóba kerül majd az esten.
Köztéri művészet Szentendrén - XVIII. SZÁZAD
Török Katalin előadása.
A Forrás c. folyóirat nyári dupla számának bemutatója
A folyóirat teljes egészében Spanyolország irodalmára fókuszál. A beszélgetés résztvevői: Pávai Patak Márta, a dupla szám szerkesztője és egyik fordítója, Füzi László, a Forrás folyóirat főszerkesztője valamint a folyóirat szerkesztőségének tagjai.
Művészet és bóvli
HÁZAK - EMBEREK - TÖRTÉNETEK
Múltidéző séták Szentendrén.
Török Katalin előadása.
Csend és tér könyvbemutató
Bátorfi Andrea meditációoktató, művészettörténész, vizuális művész 2018 óta él Szentendrén. Az Art&Flow Lab független művészeti és szellemi iskola alapítója. A Csend és tér. Út az áramló élethez című könyve több mint 25 év szellemi munkájának a gyümölcse, az írónő saját spirituális élményeinek és meditációoktatói munkássága során szerzett tapasztalatainak összegzése; emiatt személyes, mégis általános érvényű. A szerző célja, hogy hidat építsen egy évezredes tudás és a mai korban hitelesen megélhető spiritualitás között annak érdekében, hogy a szellemi ébredés minél több olvasó számára elérhető közelségbe kerüljön. A könyvbemutatón a szerző diavetítéses előadás keretében osztja meg a tudat felszabadításával kapcsolatos személyes történeteit.
Hoppál Mihály kiállításának megnyitója
Etno-appliq-Art címmel Hoppál Mihály néprajzos, sámán-kutató képzőművészeti kiállítása nyílik 2024. június 22-én a Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtárban. A kiállítás törzsanyaga Hoppál legújabb műveiből válogat, amelyek egyrészt szerves folytatását jelentik a művész hetvenes évekbeli avantgárd korszakának, másrészt merész, népi, illetve népiesnek gondolt tárgyak szabad, művészi felhasználását jelenítik meg. A kiállítás szellemiségét leginkább a szervesség, népiség és a hagyomány fogalmai adják vissza.
Horváth Erzsébet: A hold távolsága - könyvbemutató
Mélyről jövő, szívszorító visszaemlékezés, keserédes humorral, a kiszolgáltatott küzdelmes életet élő falusi emberekről, a rég elporladt hatvanas-hetvenes évekből. Emléket kíván állítani a viszontagságokat csendben elszenvedőknek.