Bemutatkozás:
Magamról azt mondhatom, hogy van egy hétköznapi és egy alkotói életem. Alkotásaim nem műtermi környezetben készülnek. Gyakran olyan anyagokkal dolgozom, amik a kezem ügyébe kerülnek, mint például a KÚT c. képem, amit egy olyan nyersvászonra festettem, amin volt egy félkész hímzés.
Egyrészt megihletnek bizonyos textúrák, másrészt a lehetőségeimhez szabom a kifejezést, a környezetemben lévő elérhető „szép” vagy „adott, érdekes” tárgyak segítségével fejezem ki magam. Alkotásaimat gyakran töredéknek érzem, de hívhatnám buboréknak is. Hagyom, hogy az életem hozza elém a témákat és a technikákat is.
Többféle művészeti képzésben részesültem, amit nem tartok szükségesnek felsorolni. Számomra a valódi cél maga a „kifejezés”, valamint az élmény és érzelem képi vagy térbeli megjelenítése. Nagy hatással voltak rám művészetterápiás kurzusaim, amik megerősítettek szemléletmódomban. Alkotásaimnak egyfajta lelki egyensúlyt teremtő szerepe is van magam számára, ugyanakkor meglepően sok olyan érzést fedeznek fel nézői, ami nekik is ismerős.
Szeretettel ajánlom ezt a kis virtuális tárlatot annak reményében, hogy nemsokára valós térben és anyagszerűségében is elérhetőek lesznek alkotásaim:
Kettinger Klári forma-bontó képzőművész
Keretre feszítve
Kisüveg
Kút
Külsővé tett belső képek I.
Külsővé tett belső képek III.
Levélírás
Lópofa a XXI. századhoz
Miért
Otthon
Régi műhely
Sosem jártam Velencében
Személyközpontú
Tánc
Tea
Városi ikon
Zeneiskola
Zóna